LIGETI Erika
Budapest, 1934. március 30.
2000 Szentendre, Kálvária út 5.
36 26/311-140

Tanulmányok / Studies
1952-58 Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere Szabó Iván
1955-től kiállító művész; 1965-66-ban meghatározó élményt jelentett számára a hódmezővásárhelyi művésztelepen töltött időszak. 1969-től a szentendrei művésztelepen él.
1993-tól a Széchenyi Művészeti Akadémia levelező tagja.
Műveit lírai hangvételű, érzelemgazdag ábrázolásmód, derű és életöröm jellemzi. Érmészetének játékos formavilága a humor iránti érzékenységéről tanúskodik, sőt a groteszk megfogalmazása sem áll tőle távol. Sziporkázó ötletgazdagsága időről időre magától értetődő természetességgel újítja meg a mintázás klasszikus formarendjét. Szobrászatának központi témája az emberi figura. Kisplasztikák, érmek, portrék és monumentális alkotások készülnek műhelyében, amelyeknek legjellemzőbb vonása a játékosság, az ironikus valóságlátás és valóságláttatás, a groteszk szemlélet. Műveinek domináns anyaga a bronz, de farag követ is. Játékossága, ötletgazdagsága legfőként éremművészeti, a hagyományos, klasszikus érem-műformát felbontó munkáiban bomlik ki. (Kortárs Magyar Művészeti Lexikon 2. kötet, 617. o., Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2000)

Művésztelepek / Artists' Colonies
1981, 82, 86, 87, 2001, 2003 Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep, Nyíregyháza-Sóstó (H)
1980 Nemzetközi Művésztelep, Dzintari (LT)
1982 MANIANA Symposion, Siklós (H)
1984 MANIANA Symposion, Havanna, Santiago de Cuba
1988 Nemzetközi Viaszveszejtéses Symposion, Uhersko Hradiste (CZ)
1989 Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep, Mezőtúr (H)
1990 Vertérem Symposion, Kremnica (SL)
1990, 92, 97 Kultursymposion "M", Iserlohn, (D)
1993 Kultursymposion "M", Haltern (D)
1993, 94, 95, 96, 97, 98, 99, 2000 Szekszárdi Forma Symposion (H)
1996 MKISZ Szobrász Számítógépes Szakosztály Művésztelepe, Hódmezővásárhely (H)
1998, 99, 2000, 2001, 2002 MKISZ Szobrász Számítógépes Szakosztály Művésztelepe, Kecskeméti Alkotóház (H)

Díjak (válogatás) / Prizes (selection)
1972 Munkácsy Mihály-díj
1974 Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs, II. díj
1981 III. Országos Érembiennále, a biennále Rendező Bizottságának díja, "Hommage ŕ Bartók"
1981 Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep, Nyíregyháza-Sóstó, a Művészeti Alap díja
1981, 91 Országos Érembiennále, Sopron, a Rendezőbizottság díja
1983 Országos Érembiennále, Sopron, a Szakszervezetek Országos Tanácsának díja
1985 Érdemes Művész
1987 Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep, Nyíregyháza-Sóstó, különdíj
1993 Országos Érembiennále, Sopron, a Konto Kft. Symposion-díja
1993 Nemzetközi Érem Quadriennále, Kremnica (SL), a Szlovák Érmész Szövetség (Bratislava) díja
1995 Országos Érembiennále, Sopron, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja
1994 Az év koszorús szobrásza
2001 Országos Érembiennále, Sopron, Ferenczy Béni nagydíj

Egyéni kiállítások (válogatás) / Solo exhibitions (selection)
1967 Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
1968 Derkovits Terem, (a TV Galériája), Budapest
1971 Báthory István Múzeum, Nyírbátor
1971 Műcsarnok, Kamaraterem, Budapest (katalógus)
1972 Arany János Múzeum, Nagykőrös
1974 Helikon Galéria, Budapest
1977 Csontváry Terem, Budapest
1978 Templom Galéria, Tragor Ignác Múzeum, Vác
1981 Dorottya utcai Galéria, Budapest
1981 Báthory István Galéria, Nyírbátor
1983 Szentendrei Képtár, Szentendre
1993 Lábasház, Sopron
1998 Városi Galéria, Nyíregyháza
2002 Vármúzeum, Simontornya

Csoportos kiállítások (válogatás) / Group exhibitions (selection)
1969, 74, 76, 79, 81, 91, 93, 95, 97, 99 Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs
1969, 73, 75, 77, 79, 83, 87, 90, 92, 94, 98, 2000, 2002 FIDEM Nemzetközi Éremművészeti Kiállítás
1977, 79, 81, 83, 85,91, 93, 95, 97, 99, 2001 Országos Érembiennále, Sopron
1978 IV. Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1978 Szobrászat ’78, Műcsarnok, Budapest
1979-80 Modern Magyar Éremművészet, Helsinki (FIN), Stockholm (S), Oslo (N)
1982 Modern Magyar Éremkiállítás, Moszkva (RUS)
1983, 88 Nemzetközi Dante Kisplasztikai Biennále, Ravenna (I)
1984 Modern Magyar Éremkiállítás, London (GB)
1984 Kortárs Magyar Éremművészet, Berlin, Drezda (D)
1989, 93 Nemzetközi Éremquadriennále, Körmöcbánya (SL)
1995 Bronz háromszög, Körmöcbánya (SL), Nyíregyháza (H), Uherské Hradisté (CZ)
1997 Határesetek, Budapest Galéria, Budapest
2001 Dante in Ungheria, Ravenna (I)
2002 Mesterveretek Szabó Géza ötvösmester műhelyéből, Szegedi Vár, Szeged
2003 Érem és irodalom. Az MKISZ Érem Szakosztály kiállítása. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

Köztéri munkák / Works in public places
1964 Ülő kislány, haraszti mészkő, 180 cm, Siófok, Dimitrov park
1971 Újhelyi Imre állatorvos, mellszobor, bronz, 5/4-es, Szentlőrinc, Mezőgazdasági Technikum parkja
1972 Halas fiú (Horgászfiú), alumínium, 220 cm, Gárdony, Vasútállomás, Sirály park
1975 Anya és gyermeke, kő, 240 cm, Budapest, SOTE, II. sz. Szülészeti- Nőgyógyászati Klinika
1976 Krúdy Gyula portrédombormű, bronz, 40 cm, Várpalota, Városi Könyvtár homlokzata
1976 Ivókút, bronz, Somoskőújfalu, Határátkelő Állomás
1981 Bartók Béla, bronz, 3/4 alakos, Budapest, XII. Városmajor u. 59., Általános Iskola előtere
1984 Deák György mellszobor, bronz, kő, 5/4-es, Budapest, Könyves K. krt. 13., MAFILM Kézműves Stúdió udvara
1988 Jókai emlékplasztika, bronz, 150 cm, Sátoraljaújhely, Jókai Mór Általános Iskola kertje
1994 Hárpiácska, vízzel kombinált körplasztika, bronz, 160x110 cm, Komló, Művelődési Ház előtti tér
2001 Bartók Béla dombormű, bronz, 30x20 cm, 60x40 cm-es márványtáblán, Csorvás, Petőfi u. 12., Művelődési Ház
2001 Szent István emlékmű, bronz, kő, m: 420 cm, Alsóőrs, Művelődési Ház előtti tér

Művek közgyűjteményben / Works in public collections
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Helytörténeti Gyűjtemény, Várpalota
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
MTA Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeuma, Budapest
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
Soproni Múzeum, Sopron
Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
Városi Galéria, Nyíregyháza
Vay Ádám Múzeum, Baja

Irodalom / Bibliography
Nagy I., Ligeti Erika. Művészet, 1968/9.
Oelmacher A., Ligeti Erika szobrai és érmei. Magyar Nemzet, 1969. május 8.
Perneczky G., Két kiállítás. Élet és Irodalom, 1969. május 24.
Néray K., Magyar művészet külföldön. Műgyűjtő, 1969/1
Tóth E., Ligeti Erika és Nagy B. István kiállítása. Művészet, 1970/7.
Mészöly M., Ligeti Erika és Nagy B. István kiállítása. Művészet, 1971/8
Passuth K., Egy groteszk szobrász. Tükör, 1971. február 23.
Kovács Gy., Az új művésztelep lakói Szentendrén. Művészet, 1970/10.
Gábor E., Ligeti Erika. (Katalógus bevezető tanulmány) Műcsarnok, 1971
Nagy I., Magyar érem antológia 1945-1976. Kritika, 1977/10.
Nagy Z., Az érem két oldala. Ligeti Erika kiállítása a Dorottya utcában. Népszabadság, 1981. november 21.
Hahn F., Maniana – avagy egy szimpózium lehetőségei. Beszélgetés Ligeti Erikával. Művészet, 1981/12.
Tóth A., A bábubáliak és "Luca babám". Ligeti Erika művészete. Művészet, 1981/12.
Kertész P., A szobrászat boldogító foglalkozás – Ligeti Erika műhelyében. Magyar Nemzet, 1983. május 3.
Kovács Gy., Gesztus, Művészet, 1983/2.
Wehner T., Képzőművészeti krónika. Új Forrás, 1986/3.
Tóth A., Míves, játékos érmek. Művészet, 1989/11-12.

Filmek / Films
TV Galériája, MTV, 1969. május 8.
Tárlatról-tárlatra, MTV, 1971. március 16.
Képes Krónika MTV, 1974. október 14.