Országos Érembiennálé

Kedves Látogató, Kedves Olvasó!

Az elmúlt 46 év alatt, 23 alkalommal, elődeim már olyan sok „szépet és jót” leírtak, kívántak, hogy én mindezeket már nem szeretném ismételni.
Tekintsünk inkább más nézőpontból az érembiennáléra!
A több, mint négy évtized során nagyszámú művész és alkotása fordult meg a Lábasház és a Festőterem falai között. Pályák íveltek fel, zárultak le, vagy sajnálatosan maradtak félben. A régi generációkból már nagyon kevesen állítanak ki. Sokan mostanra nincsenek is köztünk, többen visszavonultak. Színre lépett egy „második generáció”, napjainkban már közülük is sokan a hatodik évtizedüket koptatják, vagy el is hagyták. Mögöttük pedig ott van az újabb társaság, akik szintén felnőttek, s már díjat vagy díjakat is kaptak. Az élet törvénye szerint ők is helyet követelnek maguknak – joggal. Ugyanakkor már jönnek azok a fiatalok, akik most végeznek az egyetemeken, a friss diplomások. Szerencsére minden biennálén megjelennek, új arcként, új elképzelésekkel. Aztán majd néhányan bekerülnek, ha bekerülhetnek az érett és a még érettebb generáció tagjai közé.
Ha megnézzük a katalógus impresszumát, akkor azt látjuk, hogy a Rendező Bizottság és a szűkebb szakmai munkaközösség is változott, s részben meg is fiatalodott. Bizonyos, hogy számukra más szempontok, más prioritások lesznek fontosak.
A közelmúltban hangzott el a Soproni Múzeum falai között a hagyomány és megújulás fontos programgondolata. Egy újabb generáció – miként minden korábbi – természetesen más felfogásban, korunk értékrendszere alapján válogatja és rendezi a kiállítás anyagát, alakítja ki annak összképét. A megújulás azonban csak egy vezérelv mentén haladhat, ez pedig a minőség. Az érembiennálék anyaga mindig következetes válogatás és értékelés alapján állt össze, s azt hiszem, ez idén is így történt. Ha összevetjük az elmúlt húsz esztendő kiállításait, láthatjuk, hogy sajnos csökkent a kiállító művészek száma és a kiállított anyag is. Ez azonban – szerencsére – nem ment a minőség rovására. Bízzunk benne, hogy a jövőben is így marad.
A megújulásnak ugyanakkor a külső megjelenésben is meg kell nyilvánulnia.
A Lábasház terei – reméljük – hamarosan megújulnak, reményeink szerint a kiállítás is új arculatot kap.
Ma már nem elég a vitrinekben „egyszerűen” elhelyezni az érmeket, a tárgyakat. Sokkal több információt, élményt kell biztosítani a látogató számára. Mindez a szakmai stáb feladata lesz, a fenntartó ehhez csupán anyagi és erkölcsi támogatást biztosíthat. Ha azt szeretnénk, hogy a biennále a jövőben is betöltse feladatát, hogy valóban a kortárs magyar éremművészet seregszemléje legyen, akkor elkerülhetetlenül meg kell újulnia. Ehhez várjuk mind a művészek, mind a Rendező Bizottság ötleteit, elképzeléseit, akár koncepciójukat.
Tudom, hogy a rendezők és kollégáik erre képesek és alkalmasak, hiszen a közelmúltban megnyílt Múzeumnegyed csodájában való közreműködésükkel már mutatták ennek szép példáját.
Ha végignézünk az Érembiennnále most kiállított anyagán, kijelenthetjük, hogy a minőség még „biztosítva van”. Ez elsősorban az éremművészek érdeme, hiszen az „alapanyagot” ők adták. Nekünk, akik a biennále további sorsáért, sikeréért vagyunk felelősek, a többit kell hozzátennünk.
Ezekkel a gondolatokkal bocsátom útjára a XXIV. Országos Érembiennálét.
Kérem, vigyék hírét és támogassák kezdeményezésünket, hogy ez a nagy múltú rendezvénysorozat – megújulva, felfrissülve – tovább szolgálhassa a kortárs magyar művészet ügyét.

Dr. Farkas Ciprián
polgármester


	Kedves Látogató, Kedves Olvasó! Az elmúlt 46 év alatt, 23 alkalommal, elődeim már olyan sok „szépet és jót” leírtak, kívántak, hogy én mindezeket már nem szeretném ismételni. Tekintsünk inkább más nézőpontból az érembiennáléra! A több, mint négy évtized során nagyszámú művész és alkotása fordult meg a Lábasház és a Festőterem falai között. Pályák íveltek fel, zárultak le, vagy sajnálatosan maradtak félben. A régi generációkból már nagyon kevesen állítanak ki. Sokan mostanra nincsenek is köztünk, többen visszavonultak. Színre lépett egy „második generáció”, napjainkban már közülük is sokan a hatodik évtizedüket koptatják, vagy el is hagyták. Mögöttük pedig ott van az újabb társaság, akik szintén felnőttek, s már díjat vagy díjakat is kaptak. Az élet törvénye szerint ők is helyet követelnek maguknak – joggal. Ugyanakkor már jönnek azok a fiatalok, akik most végeznek az egyetemeken, a friss diplomások. Szerencsére minden biennálén megjelennek, új arcként, új elképzelésekkel. Aztán majd néhányan bekerülnek, ha bekerülhetnek az érett és a még érettebb generáció tagjai közé. Ha megnézzük a katalógus impresszumát, akkor azt látjuk, hogy a Rendező Bizottság és a szűkebb szakmai munkaközösség is változott, s részben meg is fiatalodott. Bizonyos, hogy számukra más szempontok, más prioritások lesznek fontosak. A közelmúltban hangzott el a Soproni Múzeum falai között a hagyomány és megújulás fontos programgondolata. Egy újabb generáció – miként minden korábbi – természetesen más felfogásban, korunk értékrendszere alapján válogatja és rendezi a kiállítás anyagát, alakítja ki annak összképét. A megújulás azonban csak egy vezérelv mentén haladhat, ez pedig a minőség. Az érembiennálék anyaga mindig következetes válogatás és értékelés alapján állt össze, s azt hiszem, ez idén is így történt. Ha összevetjük az elmúlt húsz esztendő kiállításait, láthatjuk, hogy sajnos csökkent a kiállító művészek száma és a kiállított anyag is. Ez azonban – szerencsére – nem ment a minőség rovására. Bízzunk benne, hogy a jövőben is így marad. A megújulásnak ugyanakkor a külső megjelenésben is meg kell nyilvánulnia. A Lábasház terei – reméljük – hamarosan megújulnak, reményeink szerint a kiállítás is új arculatot kap. Ma már nem elég a vitrinekben „egyszerűen” elhelyezni az érmeket, a tárgyakat. Sokkal több információt, élményt kell biztosítani a látogató számára. Mindez a szakmai stáb feladata lesz, a fenntartó ehhez csupán anyagi és erkölcsi támogatást biztosíthat. Ha azt szeretnénk, hogy a biennále a jövőben is betöltse feladatát, hogy valóban a kortárs magyar éremművészet seregszemléje legyen, akkor elkerülhetetlenül meg kell újulnia. Ehhez várjuk mind a művészek, mind a Rendező Bizottság ötleteit, elképzeléseit, akár koncepciójukat. Tudom, hogy a rendezők és kollégáik erre képesek és alkalmasak, hiszen a közelmúltban megnyílt Múzeumnegyed csodájában való közreműködésükkel már mutatták ennek szép példáját. Ha végignézünk az Érembiennnále most kiállított anyagán, kijelenthetjük, hogy a minőség még „biztosítva van”. Ez elsősorban az éremművészek érdeme, hiszen az „alapanyagot” ők adták. Nekünk, akik a biennále további sorsáért, sikeréért vagyunk felelősek, a többit kell hozzátennünk. Ezekkel a gondolatokkal bocsátom útjára a XXIV. Országos Érembiennálét. Kérem, vigyék hírét és támogassák kezdeményezésünket, hogy ez a nagy múltú rendezvénysorozat – megújulva, felfrissülve – tovább szolgálhassa a kortárs magyar művészet ügyét. Dr. Farkas Ciprián polgármester		Dear Visitors, Dear Readers! Ladies and Gentlemen! On 23 occasions over the past 46 years, my predecessors have written and wished so many “nice and good” things, that – instead of repeating them –, let me take a look at the medal biennial from another vantage point. A great number of artists and artworks have appeared in the spaces of Lábasház and Festőterem in the four decades or so. Careers have risen, ended or got regrettably interrupted. Very few members of the old generation are still exhibiting. Many are no longer alive, several of them have retired. Then came a “second generation”, today many of them already in their sixties, or over. And in their wake, a new group arrived, already well in adulthood now, some already rewarded with a prize or prizes. It is the law of life that they lay claim to a place for themselves – rightly. Finally, here are the young ones just out of the university, with fresh diplomas. Fortunately, they appear in every biennial: new faces with new ideas. And in time some will join the members of the mature, and even more mature generations. If you look at the catalogue imprint, you will see that the Organizing Committee and the professional team have also changed, and got in part younger. Certainly, they will profess different viewpoints and regard different priorities as most important. The other day, we heard the important guideline of tradition and renewal spoken about in the Sopron Museum. A new generation – just like all generations before them – obviously selects and organizes the material for the exhibitions, shapes its general image from a new angle, based on the value system of our age. Innovation must, however, follow a single guiding star: quality. The materials of medal biennials have always been based on consistent selection and evaluation, and I think, this applies to this exhibition, too. Reviewing the exhibitions of the past twenty years, we unfortunately see a decrease in the number of exhibiting artists and in the displayed material. This, however, has not been detrimental to quality, luckily. Let us hope that this will hold true in the future, too. At the same time, renewal should also be manifest in the outward appearance. The space of Lábasház – we do hope – will soon be renewed, and hopefully the exhibition is also going to receive a novel profile. It is no longer enough the put medals or objects “simply” in showcases. The appeal to the visitors must comprise more impetus and information. This is the job of the professional staff, the municipality can only provide financial and moral support. If we seriously wish for the biennial to fulfil its task in the future, too, as the great pageant of Hungarian contemporary medal art, it has to be rejuvenated. We welcome all good ideas, visions and conceptions from the artists and the Organizing Committee to this end. I know the organizers and their colleagues are competent and well-fitted to this task, as they have proven their worth with their contribution to the miracle of the Museum Quarter opened to the public recently. An overview of the current selection of the Medal Biennial’s testifies that the quality “is given”. This is to the merit of the artists, for they provide the “primary materials” – we are responsible for the further fate and success of the biennial, we have to add the auxiliaries. With these thoughts I set the 24th National Biennial of Medal Art on its course. Please, be its heralds and the supporters of our initiative that this time-honoured series of art events could continue to serve – renewed and refreshed – the cause of contemporary Hungarian art. Dr. Ciprián Farkas Mayor